Az ellenállás.

2014. szeptember 28., 07:18

Hitem szerint a világban semmi más dolgunk sincs, mint a tapasztalatokat megszerezni, megélni azokat minden örömével és fájdalmával együtt, hibáinkból tanulni és megtanulni  különbséget tenni a tiszta és a tisztátalan között.

Pontosan ezért ne szabad ítélkezni mások felett, még ha nem is értünk egyet tetteikkel, döntéseikkel, életvezetésükkel, hiszen, ha még nincs meg  a tapasztalás részükről, akkor nekik azt az utat kell még megjárniuk. A probléma és akár számos betegség tünete is,  akkor következik be ha valaki tartósan eltéved az útján és nem hajlandó alázatot gyakorolni. Az élet egy nagy iskola, ahol vagy megtanulom a leckét és továbbléphetek vagy egyre fájdalmasabb házi feladatokat kapok. Persze hibáztathatunk másokat, körölményeket és haragudhatok céltalanul vagy éppen válaszhatok egy kis ideig vagyont, anyagi "biztonságot" védelemként, de a folyamat akkor sem áll meg. Van, aki egyik kapcsolatból a másikba lépked annélkül, hogy az ott általa megjelenő konfliktusokat megélné vagy megoldaná és saját magán dolgozna annak érdekében, hogy megkapja fejlődési lehetőséget. Mivel nem végzi el a feladatokat, így ugyanazt a probléma forrást viszi magában tovább mindegyik kapcsolatába és csodálkozik, hogy egyre nagyobbak a pofonok. Ugyna az ego egy ideig képes ezt önző módon megmagyarázni és önigazolásokat gyártani, de egy idő után vagy megadja magát alázattal és bevállalja a pokolok megjárását vagy pedig mentálisan összeomlik (bipoláris és skizofrén tünetek), akár a depresszió és a kőszívűség (önszeretet hiánya, kapcsolatfüggőség) börtönébe zárhatja magát.

Az ego képes olyan hamis képet felállítani magunkról, ami nem is létezik. Például ha valaki egy társkereső oldalon keresi a megváltást, akkor mindaddig el tudja titkolni az igazi énjét, amíg oda nem kell állnia a másik elé és el nem jön az első komolyabb konfliktus. Utána már csak kozmetkázni lehet a kimondott szavakat. A kapcsolatok első időszaka nem a valóság, de ismerek olyan embert, aki csak addig jut el és ha nem kapja meg az aránytalanul nagy figyelmet, akkor már lép is tovább a könnyebbik ellenállás felé. Így egyre mélyebbre kerül, ami később nagyon nehézzé teszi majd a felfelé mászást.

Bizonyára láttunk már olyan embereket, akiknek egy ideig nagyon szépen ívelt felfelé a karrierje, anyagaikban dúskált, népszerű volt, majd pár év múlva omladozni kezdett a stabilnak tűnő élete és a végén vagy a betegségek vagy a hatóságok, esetleg a bankok tették rá a pontot az illzió végére. Jobb, ha tanulunk a kis feladatokból és a vágyaink, az önzés és az ego nem távolít el minket a realitásoktól, mert a magas lóról lehet hatalmasat esni ezt sose felejtsük el. A lassú, biztos építkezés mindíg előrébb visz minket, mint a nagy ugrások.

Saját magunk árnyékát sosem léphetjük át, de azt megtehetjük, hogy minden feleseges ragaszkodást, félelmet, fájdalmat, haragot elengedünk az életünkből.

Bármit is követtünk el annak lesz egy következménye és addig nem lépünk tovább, amíg azzal szembe nem fordultunk és meg nem értetük, fel nem dolgoztuk. Az Univerzum mindíg azt adja, amit mi is kiküldünk felé és , amiből tanulni tudunk. A tisztességtelen magatartás és bánsmód, az együttérzés és a segítés elmulasztásának hiánya, a rosszindulat, de a szeretet és béke is visszaszáll arra, aki kiküldte az érzést, mint energiát.

Sokan a külsejükkel, befolyásukkal próbálnak érvényesülni, manipulálni (hamis visszaigazolás) ami az ego hatalmára utal, de felszínes, anyagi világunkban egy ideig működhet is. A testi és egyéb vágyak néha felülírják a tisztánlátást, de ha uraljuk ösztöneinket, akkor könnyebben fogjuk fel a valóságot. Ez nem azt jelenti, hogy fogadjunk önkéntes cölibátust, de egy ideig jó egyedül lenni és hagyni rendeződni a gondolatainkat és az érzéseinket. majd ezt követően egy tiszta közegbe érkezhet majd egy társ, partner, akivel szép pillanatokat élhetünk meg, amit már képesek leszünk értékelni is.

A kulcs, önmagunk megismerése és hibáink, hiányosságaink feltárása, a tapasztalataink beépítése az életünkbe. A belső munka mindíg meghozza a szükséges fejlődést és azokat  a barátokat, segítőket, lehetőségeket, társat, akik/amik által ez a folyamat tovább haladhat.

Ne álljunk ellen, adjuk meg magunkat az életünknek! :)

Boldogságot Mindenkinek!

Keresse természetgyógyászát Szombathelyen!



« Vissza az előző oldalra!

Elérhetőségek

Karakó István Természetgyógyász

9700 Szombathely,

Telefon:
+36300184442
E-mail:
pszichotronikamagyarorszag@gmail.com
Karakó István Természetgyógyász - Magyar