Az álmatlanság és a bűntudathoz való ragaszkodás...

2014. szeptember 24., 04:02

A félelem érzete mellett a bűntudat a másik olyan zavaró érzelem, ami nagyon gyorsan képes beteggé tenni egy embert és testi tüneteket produkálni.

Amikor alszunk egy teljesen más szellemi síkon (asztrális) mozog a szellemünk és számtalan információt kapunk rajta keresztül, aminek egy része az, amit képesek vagyunk befogadni és el is jut a tudatunkig. Ez nem egy gyors folyamat általában, mivel az elemző elme és az ego nem szívesen fogadja be az ismeretlen, változásra, változtatásra ösztönző érzéseket, sugallatokat. Embertársaink nagy része ragaszkodik a jól bevált sablonokhoz, mintákhoz és formákhoz, mert az tűnik biztonságosnak. Mindenkinek van egy erkölcsi szintje, amibe beilleszti a saját cselekedeteit és azokat képes elfogadni, feldolgozni.

Ez így is van jól mindaddig, amíg az ego által, akár nem tudatosan (hirtelen harag, alkohol, drog hatására) elkövetünk meggondolatlan vagy mások számára kellemetlen, fájó tetteket. Ilyenkor kezdődik egy érdekes folyamat, harcolni kezd az ego és a lélek. Bármit is követtünk el azt fel kell, hogy dolgozzuk a tudatos és tudattalan részünkkel is, ha az adott tettünkhöz, életeseményhez tartozó tapasztalatokat szeretnénk elsajátítani.

Itt két út van, az első a könnyebbik, amikor a valós igazságérzetünk és a lelkünkkel összhangban cselekedtünk. A másik a fájdalmas, sokszor gyötrelmes, önmagunkat hibáztató folyamat, amikor bizony tudatosul az, hogy a tettünk önző, öncélú, mások számára, akár szeretteinket bántó volt. Itt is két féle megoldás létezik. Az egyik a tudatos önvizsgálat, a másik pedig az elfojtás, elnyomás. Az álmatanság, belső nyugtalanság, az elme későbbi zavarodottáságát keltő a második alternatíva.

"Bűnt" elkövethetünk szóval, tettel, cselekedettel...

Mit tegyünk ha már elkövettünk egy számunkra nehezen feldolgozható, ártó cselekedetet, hogy az testi, szellemi szinten ne betegítsen meg minket? Gyónni felesleges lenne, mert csak Teremtő tud igazi feloldozást adni, egy pap sem végezheti meg helyettünk azt a belső munkát, aminek eredménye a belső béke és megnyugvás lesz. Attól, hogy valakinek elmondjuk még nem oldódik meg és nem is tűnik el a gondolat az elménkből, ugyanakkor, amiről már tudunk nyíltan beszélni arra már van esély, hogy foldolgozzuk.

A legfontosabb, hogy legalább önmagunk felé vállaljuk fel, hogy az adott tettet elkövettük és fogadjuk el, hogy abban az adott helyzetben arra voltunk képesek , mert annyi tapasztalatunk volt és információnk állt a rendelkezésre. Az indulatból elkövetett cselekedeteink feldolgozása nem könnyű mert az ego képes egy hamis igazságérzetet teremteni és feldolgozás helyett, egyfajta önigazolást gyártani. Legyünk jelen és ne hagyjuk ezt! Amikor elfojtunk érzéseket, akkor azok a tudatalattiban kezdenek dolgozni és idővel a testünk területén fognak tünteket okozni, főleg az emésztőrendszer, kiválasztó és méregtelenítő rendszer lesz megterhelve.

A legfontosabb lépés, hogy vizsgáljuk meg azt mi váltotta ki a cselekedetünket, az okot keressük meg magunkban. Harag, az ösztönök nem megfelelő uralása, félelem, féltékenység, stb. okozhatja a tettek nagy részét. Jó ha felismerjük ezt és elkezdjük megérteni, mennyiben van mód rá, akkor a felismerést, belátást követően kellő alázattal igyekezzünk a következményeket helyrehozni vagy a hatást mérsékelni. Ne feledjük el minden esetben, azt kapjuk vissza, amit adunk.

Az önmagunk számára adott őszinte megbocsátás kulcsontosságú lehet, mert így az önbecsülésünk, önértékelésünk nem sérül tovább és képesek leszünk fejlődni. Amikor beleragadunk az önsajnálatba, bűntudatba leáll a fejlődés és bekövetkezik a céltalan önmarcangolás időszaka, így bekövetkezhet az álmatlanság is, mint tünet. Ez tartósan is fennállhat, figyemeztetve a tudatos feldolgozásra, mint a szellemünktől érkező alapvető igényre.

Ne bűntessük, hibáztassuk, hanem szeressük magunkat és tanuljunk a hibáinkból, ne ragadjunk bele a múltba, lépjünk tovább és törekedjünk mások számára is példaértékű életet élni, adni, szolgálni.

Keresse természetgyógyászát Szombathelyen!



« Vissza az előző oldalra!

Elérhetőségek

Karakó István Természetgyógyász

9700 Szombathely,

Telefon:
+36300184442
E-mail:
pszichotronikamagyarorszag@gmail.com
Karakó István Természetgyógyász - Magyar