A Buddhizmusról.

2014. augusztus 02., 10:38

A VALLás szót nem tartom megfelelőnek, mert a szóban benne van a vallani jelentés,ami a kötelezőt és  a kényszert jelenti, sugalja. A HIT minden szemlélet gyökere - az az egy, ami tiszta felekezettől függetlenül. Bármilyen zászló alá is sorakozik valaki, akkor is az egyéni döntések, tettek szintjén derül ki, hogy az illető mennyire hiteles.

Én nem személy szerint nem járok "vallási" közösségbe, templomba, mert nincs szükségem külső megerősítésekre. Voltam ugyan Buddhista találkozón, vettem részt beavatásokon, nagy élmény volt.

A Buddhizmus számomra egy látásmód, amit a hétköznapokban is tudunk alkalmazni.

Keleten hatalmas , egyre növekvő, lassan a 2 milliárd követőt meghaladó tábora van ennek a számomra rendkívül könnyen befogadó szemléletmódnak. Ott a hétköznapok része az, hogy minden élőt tisztelnek és nem teszik azt mással, amit magukkal sem tennének. Jelen van a család egységének a tisztelete és nem képmutatásra és hatalmi manipulációkra épül a tanítások sora. Nincs mise és gyónás, hiszen minden tapasztalat, amit megszerzünk attól a mi életünk lesz több és teljesebb, mi fogunk fejlődni általuk. Nem tartozunk vallási vezetőknek, személyeknek  beszámolással, hiszen egyenlők vagyunk, ugyanazon az ÚTon járunk, csak éppen mindenki máshol tart. Ezért kell embertársainkon segíteni, hogy tudjanak előre jutni valamint kedvesnek lenni, mert mindenki a saját belső harcát vívja-segít az együttérzés.

A Buddhizmusban semmi sem kötelező, nincs jelen a hierarchia és alá-fölé rendeltség érzése, a pénznek és az adományoknak semmilyen kényszerítő módon nincs tere. Egyszerű tanításokat kapunk. Ilyenek például, hogy: Minden tettünknek követlkezménye van. Minnél kevesebbed van, annél kevesebbért kell aggódnod. Semmit se fogadj el feltétel nélkül, hanem vizsgáld meg és döntsd el, mi az , amit a saját életedbe át akarsz ültetni. ..És így tovább. A szent helyek és templomok jelen vannak ugyan, de nem kötlező ott vasárnaponként megjelenni szép ruhában.

Az életet és halált nem választja el ez a kultúra, hiszen a jelképe a kör, azt szimbolizálja, hogy az élet egy állandó folyamat , ami önmagaába tér vissza. Leszülettünk, élünk egy testben és elmegyünk, majd egy átmeneti szakasz után ismét leszületünk valahová egy másik testbe.

A buddhizmusban nincs helye a félelemnek és nem rettegnek a pokoltól, mert az igazi poklot az életben éljük meg a lelkismeretünk által, ha mások ellen teszünk, hiszen minden ember EGY és a teremtőből származik. Így ha valakinek ártunk, akkor magunknak okozunk fájdalmat. A Buddhizmus a lexikális tudást nem tekinti valós tudásnak, az igazi tudás a tapasztalás , a személyes élmény és meggyőződés. A többi csak az elme tréningje, de nem válik bölcsességgé. Ez a hitrendszer hatalmas energiákkal dolgozik, magam is vettem többször menedéket és kaptam beavatásokat, hatalmas belső változásokat indítottak be bennem.

A leborulás, ami egy olyan mozdulatsor, amit a hívők végeznek és azok, aki a Buddhizmusban mélyednek el-az igazi alázatról szól. Gondoljunk bele, hogy számtalan hívő több 100 kilóméteren át zarándolol el leborulva, fakockákkal a térdén és a tenyerén, így adva meg magát a sorsának. Ez nem fizikia erőpróba csupán, hanem hatalmas energiákat mozgat és az EGO hatalmát szinte megszünteti

Egyszóval a Buddhizmus megismerésére bíztatok minden EMBERtársamat. Számtalan kiváló könyv kapható-Ole Nydahl tolmácsolásában is, aki az európai Buddhizmus atyja.

Köszönöm a figyelmet...



« Vissza az előző oldalra!

Elérhetőségek

Karakó István Természetgyógyász

9700 Szombathely,

Telefon:
+36300184442
E-mail:
pszichotronikamagyarorszag@gmail.com
Karakó István Természetgyógyász - Magyar