Külső és belső konfliktusaink kezelése.

Bevallom ezen a téren nem szerepeltem jól sokáig, mert bizonyos összefüggéseket nem akartam megérteni és az egom eluralkodott sokszor rajtam. Érdekes módon a munkámban hellyel-közzel megtaláltam a konfliktusok forrását és az alapos feltáró beszélgetés alatt általában sikerült megállapodásra jutni, kizárni az érzelmeket és elérni a célt.

Ugyanezt a magánéletemről nem mondhatom el, ezért most azt írom le kedves olvasó, hogy eddigi tapasztalataim szerint miképp javaslom megoldani a jövőben az olyan vitákat, amik nem racionális okokra, hanem érzelmekkel vegyítve merülnek fel két fél között. Ezek kezelése a legfontosabb,mert ezek fogják a jövőbeli alapot adni a kapcsolathoz. Ezt a feladatot csak együtt, közös erővel lehet megoldani.

Mivel minden kudarcunk és sérülésünk  a lelkünkben lenyomatot hagy, így sokszor nem is azzal vitatkozunk, akivel a konfliktusunk van, hanem a múltunkban szereplő személyekkel és felváltva ugranak fel a kellemetlen emlékképek, amik nem a megoldás irányába mozdítják el a vitát. Minél több megoldaltlan, lezáratlan konfliktust tárolunk egy érzelmi kapcsolatban annál nagyobb lesz mindenkin a teher és a szívünk elkezd bezárni és kérgesedni, hogy elkerülje a fájdalmat és elfáradunk. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz meg bennünk ugyanaz az a szeretet és vonzalom a másik iránt, amit addig éreztünk, hanem csak annyit, hogy az ego elzárja a kapcsolat elől a két felet és meg sem hallják a másikat. A végén már azt is hihetik, hogy nem szeretik egymást.

Mára már megtanultam, hogy ha egy szerettünk elrohan egy konfliktus elől, az nem azt jelenti , hogy nem szeretné  azt megoldani csak tehetetlennek érzi magát és szeretere, ölelésre vágyik, ez egy segélykiáltás a részéről, amit szerettel kell fogadni és megértéssel....

Ez általában akkor változik meg, amikor  nincsenek együtt a felek és egyre hosszabb ideig egyedül vagy társas magányban élnek - kezdik átértékelni az eddig történteket és a kérges szívek kicsit meglágyulnak és előbukkan a szeretet  a hiány érzése. Itt van az a pont, ahol az ego nem tud mit tenni, mert a szeretet sokkal erősebb. Elkezdődhet az önvizsgálat és a belső munka.

Elkezdjük tisztán látni a hibáinkat és a felelősségünket és azt, hogy mi volt az jellemző probléma, ami előidézte bennünk azt, hogy az adott helyzetben nem megfelelő reakciókat kapott tőlünk a másik fél. Ez szinte kivétel nélkül a félelmünk, én is nagyon féltem a fájdalomtől és attól, hogy hasonlóan a gyermekkoromhoz sérülhetek érzelmileg. Általában nem tudjuk megfelelő módon és stílusban megfogalmazni a mondanivalónkat azoknak, akiket szeretünk (pont azért , mert nagyon szeretnénk), mert az addig megélt  konfliktusok élményét nehezen tudjuk elengedni. A folyamat végén képesek vagyunk bemerevedni és állaspontjainkat megszilárdítani, na pont ez a helyzet, amiből sosem lesz szeretteli megoldás.

Ma már tudom, hogy függetlenül minden ütközéstől, kizárólag a szeretet az, amire hallgatnunk kell és sok vita már akkor megoldódik, ha a véleményünk kimondása helyett megöleljük a másikat csendben és kimutatjuk az érzelmeinket. Itt a két lélek olyan közel kerül egymáshoz, hogy pár másodperc vagy akár perc elteltével megszűnik az ego hatalma. Rájövünk, hogy a sok fájdalom könnyen elkerülhető lett volna ilyen egyszerűen. Az együttérzés segít abban, hogy ne amindenáron a saját véleményünket akarjuk képviselni, hanem a másikat értsük meg és lássuk meg benne a szeretetet és a jószándékot, ne vegyük támadásnak a véleményét.

Egy idézet, ami ide illik és mindenki számára lehet jó tanács: Mindent adj komolyan, de semmit se vegyél komolyan!

A lelki konfliktusok, viták mögött börtönbe zárt érzelmek megélése akkor történhet újra meg, ha eldöntjük, hogy meg szeretnénk élni azokat és félre tesszük a félelmeinket, bűntudatunkat és merünk önmagunk lenni  és merünk szeretni.

A vonzalom és a szeretet, ha igazán mély és igazi, akkor nem múlik el, gondoskodó, türelmes, önzetlen gesztusokkal, beszélgetésekkel, élményekkel tovább erősíthető. Előbb utóbb megjelennek a közös célok is. Érzékeny állapot, de ha tudunk, merünk önmagunk lenni, akkor már léptünk előre és türelmes apró lépésekkel eljuthatunk oda, ahonnan elindultunk. tegyünk erőfeszítéseket, mert egy boldog pillanat már megéri! A kulcsszó a nyitottság.

Sokáig magam is türelmetlen voltam és nem mutattam ki kellőképpen az érzelmeimet és így azok nem tudtak a felszínre törni, mára úgy érzem ezen túl tudtam lépni. Nem jelent problémát egy ölelés vagy belátása annak, ha hibáztam. Érdekes módon napról napra változik a reakciónk, ha hagyjuk és nem küzdünk önmagunk ellen. Amikor az ego feltűnik, azt kellő tudatossággal és mások segítségével könnyedén tudjuk kezelni. Ennek a jele az értelmetlen agresszió, ami valójában önmagunk ellen irányul.

Én akkor döntöttem a változtatás mellett, amikor már elteltem fájdalommal és elvesztettem számtalan olyan pillanatot, ami szép lehetett volna, hallgattam a hamis énemre és falakat építettem magamban. A szeretetre való kétségbeesett vágyam teljesen másképp kezdett el működni az egom hatására. Szerencsére van erős hitem és kezdem tanulni az alázatot, így elengedtem az eddigi hibás minták nagy részét. Ma már nagyon sok pozitív élményem van az életem minden területéről, hiszen tudom, hogy azt kapom, amit adok.

Az engem felkereső rászorulók és a barátaim, segítőim rámutattak arra, hogy ezen a téren dolgoznom kell magamon, mert ha bennem falak vannak, akkor mások felé sem tudok kellőképpen megnyílni. Itt nincs félmegoldás csak az, ha megnyitjuk a szívünket azelőtt, akit szeretünk, így sok embertársunknak is jut majd ebből a melengető érzésből.

Ez a belső munka akkor megy igazán könnyen, ha van mellettük egy olyan Társ, aki támogat és segít minket abban, hogy fejlődjünk és ha hibáznánk, akkor erre szeretettel felhívja a figyelmünket és így pozitív élményekkel tudjuk felülírni a múlt fájdalmait.

Egyszóval, higgyék el, sohasem késő tanulni alázatot és a kapcsolatainkért tenni, mert ezáltal mi válunk jobb emberré és sok fájdalomtól megkíméljük a környezetünkben élőket. Ugyanakkor egy kapcsolat alapja is csak a szeretet és a megértés, elfogadás és egymás felvállalása lehet.

Tanuljunk meg magunknak és másoknak megbocsátani bármit is cselekedtek "ellenünk" mert amíg bűntudat van bárkiben is, addig nincs  önbecsülés és gondoskodó szeretet sem!

Hiszem, hogy mindenki képes tanulni a hibáiból és túl tud lépni önmagán ha kap ehhez segítséget és van szándéka.

Minden embertársamnak kívánok egészséges, békés, szereteten alapuló emberi kapcsolatokat a testi és szellemi egészségük érdekében.

Tegyünk érte, hogy így legyen!