Egyedül= magányosan?

Manapság nem szoktak hozzá az emberek, hogy önmagukkal töltsenek el időt, akár csendben, akár egy kellemes elfoglaltságot végezve. Pedig a leginkább megtérülő befektetés, amit magunkba fektetünk, az soha nem veszhet el.

Kezdetben akár furcsa is lehet az egyedüllét, elindulnak a parttalan , zavaros gondolatfolyamok, amiket az ego generál, ezek számtalan érzelmi reakciót válthatnak ki belőlünk. Van amikor pótcselekvésekkel, zene hallgatással, egyéb elfoglaltsággal leplezzük önmagunk számára is, hogy nem vagyunk képesek nyugalomban és csendben maradni, magunkra irányítani a figyelmünket.

A természeti, ősi népcsoportok képviselői számára természetes, hogy akár hetekre elvonulnak az őserdőbe, hogy élelmet keressenek a családjuk, közösségük számára. Ott csak akkor lehetnek sikeresek, ha teljes harmóniában vannak önmagukkal és a természettel. Hatalmas tétje van egy ilyen elvonulásnak, éhezik mindenki, ha nem járnak a vadászok sikerrel. Egy európai ember fel sem tudja fogni, hogy mit kell kiállnia egy ilyen törzsben felnövő embernek. Ugyanakkor számukra ezek az áldozatok természetesek és a hétköznapok részei, hozzájárulnak az egyén spirituális fejlődéséhez és a túlélési képességek kifejlődéséhez.

Számunkra a sok felesleges, zűrzavaros, ingergazdag, időhiányt előidéző közeg már szinte azt is nehezen teszi lehetővé, hogy pár percre kikapcsolódjunk a napi robot és felelősségek terhei alól. Hatalmas büntetés a túlcivilizált, fogyasztói társadalom, ha nem tudjuk kezelni.a minket érő impulzusokat.

Elcsendesedni, összezsugorodni kell megtanulnunk és az egonk kártékony megnyilvánulásait megtanulni megfigyelni valamint kezelni. Ugyan társas lények vagyunk, de csak akkor tudunk TÁRSKÉNT működni, ha van mit adni magunkból és érzelmileg, lelkileg feltöltött állapotban vagyunk. Nem várhatjuk a másik féltől a boldogságot, kizárólag két boldog ember tud boldogan élni egymással. A társas kapcsolat, de baráti sem egy energiafolyam,amit jogunk van megcsapolni a másik rovására. Sokan csak azért vannak, találkoznak, élnek valakivel , "társas magányban", mert egyedül nem tudják elviselni azt a rengeteg félelmet, amit a csendben élnek át. Ők egyértelműen azonosítják az egyedüllétet a magánnyal.

Ugyanakkor, ha az első neéz szakaszon túlvagyunk, akkor egy nyugodt, tartalmas, néha azért kellemetlen periódus jön el. Felszínre jönnek a meg nem oldott belső konfliktusaink, de ugyanakkor tisztába kerülünk önmagunkkal és a bennünk rejlő ellentmondásokkal. Ezt követően már a letisztulási szakasz következik, ami tartást és önbizalmat ad és az ősbizalmat is erősíti.

Amíg nem ismerjük önmagunkat, addig nem tudjuk, hogy mire vágyunk és azt sem, hogy azt merre kereshetjük.

Mindenkinek javaslom, hogy tapasztalja meg milyen  hatamas élmény békében együtt lenni az igazi énünkkel.