Az önszeretet és az ego
2014. augusztus 04., 20:08Saját magunk szeretete nem is annyira könnyű feladat, mint leírni. Mennyi gátlás és kudarc, szülői és egyéb a környezetünkből érkező negatív visszajelzés, trauma terhe nyom minket mire a korai felnőttkorba vagy akár az ifjúkorba érünk...Mindíg az tudja a legnagyobb fájdalmat okozni, aki fontos számunkra vagy akit szeretünk. Ahhoz, hogy magunkat egyáltalán alapszinten el tudjuk fogadni az ismert korlátainkkal, határainkkal együtt már az sem kis lelki munka. Számos a kizárólag az önmagunk teljesítményének köszönhető siker és pozitív visszacsatolás kell, hogy egyáltalán képesek legyünk erre.
Szüleink, tanáraink, egyéb hozzátarozóink sokszor tudattalanul, de riválisként tekintenek ránk és harcot vívnak velünk és az erő elve és a függőségi viszony okán lelki terrort alkalmaznak rajtunk, elsimerés helyett kritikák tömegét fogalmazzák meg. Ennek automatikus következménye hogy az önértékelésünk, akár a személyiségünk is sérül, majd ezek a programok a felnőtt korban egy konfliktus során lefutnak és indokolatlanul intenzív reakciót váltanak ki belőlünk. Bizonyára sokan megélték ezt az élményt.
Mit tehetünk ilyen esetben?
Fontos megvizsgálni, hogy milyen eseményeket, sérelmeket nem tudtunk még megbocsájtani az életünk egyes szereplőinek. Mivel addig fog ez a belső harc ismétlődni és teret kapni, amíg ezt meg nem oldottuk. A gyógyító beszélgetések sokat tudnak ebben segíteni, akár egy el nem küldött levél az érintettnek is már megnyugattó lehet-függetlenül attól,hogy él e az illető. A pszichotronika, a családállítás, enyhébb esetekben a kineziológia is segíthet. Számtalan módszer létezik, enyhítenek a vizualizációs módszerek is, de a legfontosabb aZ ŐSZINTE MEGBOCSÁJTÁS!
Minden harag vagy negatív érzés minket terhel és betegít meg, ha nem tisztázzuk és fogadjuk el. Amíg önmagunkat nem szeretjük, addig másokat sem tudunk. Az ego minden sérelmet és eseményt letárol és őriz, hogy később meg tudjon védeni ha hasonló szituációval találkozik. Azonnal felismeri a hasonlóságot és védekezéssel, meneküléssel vagy támadással reagál.
Ezt másképp nem tudjuk elkerülni, mint a felismeréssel és tudatos belső munkával.
El kell hinnünk,hogy nem vagyunk azonosak azzal a személlyel,akit a sérelmek alapján mintáztak rólunk és mi magunkról eddig a pillanatig.
Értékes, szerethető és szeretetre méltó emberek vagyunk-NE ÉRJÜK BE ENNÉL KEVESEBBEL!
« Vissza az előző oldalra!
Elérhetőségek
Karakó István Természetgyógyász
9700 Szombathely,Telefon:
+36300184442
E-mail:
pszichotronikamagyarorszag@gmail.com