A játék, a küzdelem és az ego

Afrikai és Ausztrál bennszülött törzseknél nem játszanak a gyerekek olyan játékokat, amikben vesztes van, mert úgy vélik, hogy az valakinek fájdalmat, esetleg lelki problémát okozhat. ...És milyen igazuk van, mert a játék az örömről és nem a küzdelemről, a harcról szól. A küzdelem egymás ellen mindenképpen vesztest eredményez, ami önértékelési problémához esetleg kezdődő önbizalomhiányhoz vezethet, ami nem nevezhető pozitív következménynek.

Sokszor megfigyelhető az, hogy egy felnőtt még ha a gyermekével is játszik egyszerűen nem akar veszíteni. Ennek oka az lehet, hogy visszatérnek a letárolt gyermekkori élmények és azoktól tartva inkább görcsösen , de tartja állásait, így riválisként lép fel tudattalanul. Belegondolva ez semmi máshoz nem vezet, mint a gyermek egy hibás mintát visz tovább és majd ő is hasonlóan fog reagálni.

A játék öröme az együtt töltött idő alatt megélt pozitív élmény.

A kisfiúknál természetesen már megjelenik a küzdelem, de ha ez nem csap át harcba, akkor még kezelhető lesz később. A szülői minta meghatározó, sokszor egy gyermek azért akarja erősebbnek mutatnia magát, mint amilyen, mert azt hiszi ezt várja tőle a környezete, de elsősorban így védekezik az egoja vélt támadások ellen. Ma már nagyon nehéz az egészséges lelki fejlődéshez megfelelő közeget  teremteni,de odafigyeléssel megoldható

A harc megjelenik sokszor a kommunikációban is, ami emberi kapcsolatokat tehet végleg tönkre. A megértés, elfogadás nehezebb ugyan, de épít, nem pedig rombol.

Hiszem, hogy van mód a felesleges versenyhelyzetek és harcok elkerülésére önmagunk érdekében.

Mutassunk jó példát!