A cukorbetegség, hasnyámirigy gyulladás és az önszeretet.
2014. augusztus 22., 18:32Az akadémikus orvoslás cukorbetegség esetén inzulin adagolással és egyéb fizikai módszerekkel próbálja a testet harmónikus működésre ösztönözni, pedig ha logikusan belegondolunk-kívülről készen érkezik a segítség, akkor a hasnyálmirigynek még annyit sem kell tennie, mint eddig.
A hasnyálmirgyünk nagyon fontos szervünk, az emésztésben és a hormonrendszer egyensúlyában és a vércukorszint szabályozásában komoly szerepe van. Közös a vezetéke az epe és májutakkal, a nyombélbe szájadzik. A hasüregben található kicsivel a köldök felett. Fizikai szinten a cukorbetegségen túl előidézhetnek a lelki problémáink gyulladásos tüneteket is, aminek könnyen lehet halál a végkövetkezménye. Ilyenkor az emésztő enzimek nem jutnak el a vékonybélbe, hanem a hasnyálmirigy csatornáiban aktiválódnak és így roncsolják (önemésztés) annak szöveteit és tartós hasüregi gyulladást okoznak, drasztikusan felborítják az egyensúlyt.
Saját tapasztalatból tudom, hogy hasnyálmirigy gyulladáskor az orvosok az imádkozáson kívül semmit sem tehetnek. Várnak, hogy a beteg életben marad e. A cukorbetegség esetén is már előre vetítik a különféle, egyre súlyosbodó tüneteket (látás romlása, érrendszeri problémák, túlsúly, végtagok esetleges amputációja,stb.), az inzulin készítményeken kívül a diétéát javasolják, ami önmagában édeskevés.
Mi lehet ezeknek a folyamatoknak az oka és mit is tehetnék a gyógyulásunkért?
Ez a szervünk a köldökcsakrához kapcsolódik és az örömérzések megéléséhez. Amennyiben megtagadjuk önmagunktól az örömöket és a pozitív élményeket vagy olyan személyhez kötjük aki nem képes ezt megadni vagy a múltban élünk, nem lépünk tovább. Magunkban azt mondogatjuk, hogy :ha az akkor sikerül vagy nem megy tönkre annak idején a párkapcsolatom, vagy ha nem férjemet választom, hanem a volt barátomat, stb., akkor milyen boldog lennék most... Ez a szemlélet és hozzáállás nem fog segíteni, sőt, ez juttat el idáig.
Amennyiben tudatosítom magamban a szükségleteimet és szembenézek a jelenlegi helyzettel és vagy elfogadom és jobbá teszem vagy kilépek és újat, jobbat teremtek, akkor változik meg az életem és szűnik meg a tünetem, betegségem. Egyszóval LÉPÉSEKET TESZEK A BOLDÁGSÁGOMÉRT! Szeretem magamat annyira, hogy nem siránkozom azon, ami nem érkezik el hozzám, addig is folyamatosan kis örömökkel jutalmazom meg magam.
A cukorbetegség esetében a szeretet elfogadása, befogadása, kimutatásának képessége sérült személyiség szinten, akár egy érzelmi megrázkódtatástól vagy tartós belső konfliktusok okán. Minden tünet mögött ok és jelzés található. Túlsúly- több, más akarok lenni, mint aki most vagyok, érzelmi felesleget hurcolok magammal, szomjúság érzete-szeretetre szomjazom, fáradtság-belefáradtam abba, ahogy eddig éltem, viszketés - törődnöm kell magammal rendszeresen, vese problémák-párkapcsolatomat felül kell vizsgálnom, lassú, nem megfelelő sebgyógyulás-szűntelenül újabb sebeket ejtek magamon.
A jelekre ha odafigyelünk és magunkra fordítunk kellő figyelmet, időt, akkor fokozatosan helyre tudjuk hozni önmagunkban az egyensúlyt.
Természetesen számtalan fitoterápiás és egyéb módszer segítheti nagyban a gyógyulást, de ezeket inkább a konkrét esetek feltárásakor személyesen egyeztetném a segítséget kérőkkel.
Tanácsolom, hogy fogadjuk el a szeretetet, megérdemeljük és mutassuk ki, de az első lépés, hogy önmagunkat szeressük! Tanuljuk meg élvezni az életet...
« Vissza az előző oldalra!
Elérhetőségek
Karakó István Természetgyógyász
9700 Szombathely,Telefon:
+36300184442
E-mail:
pszichotronikamagyarorszag@gmail.com