Kapcsolataink csatái és azok kihatásai egészségünkre...

Milyen okai és következményei vannak a magánéletünkben megélt harcoknak az egészségünkre nézve? Van egy alapelvem: Pajzzsal és karddal a kézben nem lehet ölelni. Sokan a kapcsolataikat  saját maguk érdekeinek érvényesítésére használják fel, mások a sajnálatból vagy éppen a manipulációból, irígységből nyernek "energiát".

Mi következik ebből? Semmi más, mint az, hogy egyik szerepben sem önmaguk és nem úgy cselekszenek, ahogy azt a szívük , lelkük diktálná. Amennyiben külső energiához (más személyhez kötve) kötjük a belső egyensúlyunkat, akkor bármikor  kiszolgáltatottá válhatunk és így nem tud a belső erőnk és tartásunk, önállóságunk kifejlődni...

Kapcsolataink a harmóniára és a dualizmusra épülnek. A világunk az ellentétekre épül és törekszik az egyensúlyra és a kiegyenlítődésre. Általában párkapcsolati szinten olyan párt rendelnek mellénk, aki tükröt tart és viselkedésében, reakcióiban megláthajuk magunkat és a hibáinkat vagy azok követezményeit. Ezekből a helyzetekből lehetőségünk van tanulni vagy azokat elutasítani és így fájdalmas belső konfliktusokat okozni magunknak. Ezeknek követkeménye lehet a harag, a düh, a szorongás, félelem , bűntudat és ezeknek különféle árnyalatai. Mindegyik a lelkünkben okoz egyensúlyi zavart és onnan ezek idővel átíródnak a fizikai testünkre különféle tünetek formjában.

A rákos betegségek nagy része is az emberi kapcsolataink nem megfelelő kezelésére utal és azokból gyökerezik.

A vese-kiválasztó rendszer, a tüdő és a szaporító szerveink problémái szinte kivétel nélkül az ide vonatkozó sérülések direkt következményei.

Mi lehet a megoldás?

Önmagunk szeretete, a másik fél tisztelete és elfgadása, az őszinte, tiszta élet, érzéseink, gondolataink, esetlegesen ellenvéleményünk kinyilvánítása, a méltatlan helyzetek megszüntetése, az elengedés megtanulása. Meg kell tanulnunk NEMET MONDANI!

Az életünk ebben a testben túl rövid ahhoz, hogy egy leckét többször kelljen felmondanunk, a lelkünk a megérzéseink által tökéletesen megsúgja, hogy mire van szükségünk és mi kell a boldogságunkhoz. Fontos, hogy töltsünk időt magunkkal, ismerjünk meg az igazi énünk által a személyes igényünket. Nem a munkánkért, a főnökünk elismeréséért, a pénz megszerzéséért vagy éppen más egyéb külső visszaigazolásért, díjért, címért kell harcolnunk. Ahogy vagyunk, úgy vagyunk jók, a külső megítélés sohasem obejktív.

Ami fontos-a harmónia önmagunkkal és a fejlődés, a kiteljesedés és a szeretet (elfogadás) megélése valamint annak közvetítése. Így hozzájárulhatunk a környezetünk lelki egészségének javulásához is.

Ne felejtsük el, hogy önmagunkat adni vagy feladni, az nem ugyanaz...!

Békét Mindenkinek...