A fájdalom az elvárások és a megbocsátás...

Amikor csalódunk, akkor semmi mást nem teszünk, mint saját elvárásaink áldozatai lettünk. Párkapcsolataink és emberi kapcsolataink mindegyike hordozhatja magában ezt a lelki kudarcot. Hozhat magával haragot, bűntudatot, éles, mélyreható fájdalmakat és akár hosszan tartó lelki válságot. Mindenki átélte már az érzést, ami annál jobban fáj minél jobban ragaszkodunk az adott személyhez vagy az őt felruházó illúzióhoz, jövőbeli hozzá kötődő terveinkhez. A szeretetre, elismerésre vágyás sokszor már a gyermekkorunkból táplálkozik és visszük tovább magunkkal ezt az egyre erősebb igényt. Azt hisszük, hogy lesz majd olyan személy, aki megadja nekünk a megnyugvást és békét. Sajnos nem így van, a belső harmónia kizárólag rajtunk múlik és önmagunk belső egyensúlyáért mi vagyunk a felelősek. A vágyunk és az adott személyhez való ragaszkodásunk megszünteti a tisztánlátást és eltávolodunk a realitásoktól. Azt hisszük, hogy kizárólag a kiszemelt "társunk" adhatja meg nekünk azt, amire vágyunk. Lehetséges ez? Rá kell jönnünk,hogy nem. Minél több vágy, elképzelés, terv és emlék jelenik meg a kapcsolatban, annál nagyobb lesz a fájdalom, amit a csalódás okoz majd. Ezt tovább fokozhatja az, ha erős érzelmi szálakat szövünk magunkban és beszűkül a látókörünk.

Csalódásunkért ki a felelős? A másik fél? Saját magunk? A körülmények?

Alapvetően egy felelős van-mi magunk, hiszen a tisztánlátásunk hiánya és egyes tetteink voltak előidézői a krízisnek. Mit tehetünk? Egy megoldás van-megélni mélyen a fájdalmat egyedül és erősítjük magunkban a szeretetet és  a megbocsátást. Akár mantraként mondhatjuk el hangosan azt, hogy "elengedlek, szeretlek és megbocsátok". Ezt mindaddig tehetjük amíg a fájdalom elviselhetetlen mértékben felerősödik és egy idő után csillapodik, az egyedül tölött éjszakák gyötrelmével együtt.

Ne kövessük el azt a hibát, hogy a kapcsolat teljes feldolgozása nélkül újabb  kötést létesítünk más emberrel, mert könnyen újabb sérüléseket okozhatunk és elszenvedhetünk. A tárkapcsolati függőségek (mindegy ki van velünk csak ne legyünk egyedül) drasztikusan csökkentik a szeretetre való képességet és fokozzák az önzést, bizalmatlanságot (a másik hibáztatása) valamint fontos tudni az egyedüllét által okozott tanítások elkerülése mindíg a könnyebbik út.

Higgyük el, hogy szerethetők és egyediek vagyunk, a tanulságokat, elkövetett hibákat elemezzük ki és tanuljunk belőle. Fogadjuk el, hogy ha a kapcsolatunkban nem kapjuk meg a bizalmat és a szeretet nevében elvárásokat támasztanank felénk, akkor az idővel nagy valószínűség szerint  csak rosszabb lesz. Ez a probléma nem belőlünk fakad, hanem párunk belső konfliktusa áll a háttérben, és ha az ellentmondást nem dolgozza fel magában, akkor az állandó konfliktusok gerjesztése a kapcsolat végét fogja jelenteni, hiszen minden kapcsolat alapja a BIZALOM.

Ne őrizgessük a csalódás érzését és ne csapjunk át bizalmatlanságba, mert mindenkinek el van rendelve egy olyan TÁRS, aki úgy szereti és fogadja el, ahogy van és gyengéden segíti a hibái javításában.

Legfontosabb, hogy önmagunkat szeressük és ne kössünk kompromisszumokat. Kizárólag  az elvárások nélküli, elfogadó szeretet az,  ami gyógyíthat. Viszont addig az egyedüllét az egyetlen megoldás, amíg a feldolgozatlan fájdalom tart.

A passzív reménykedés csak fokozza a fájdalmat, fogadjuk el a változást és azt, hogy az eddig közös út véget ért, de van esély, hogy meggyógyulva tér vissza egy kapcsolat. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen először szeretettel, békével el kell engednünk a másikat és az egonk "büszkeségét", valamint az újra találkozáshoz azonos ütemben kell fejlődnie mindkét félnek. Alázat nélkül nincs tanulás, a negatív mintáknak meg kell halnia bennünk, hogy új élet virágozhasson ki a romokon. Ez nem feltétlenül jelenti a kapcsolat végét, de a múlt hibás mintáinak (harag, önzés, stb.) feladását igen.

Ne felejtsük el, hogy azt, amit magunknak nem adunk meg, azt mástól sem várhatjunk el.

Az alázat a legfontosabb, amit tanulnunk kell életünk végéig és a vita helyett a szeretettel teli ölelés, amit el kell sajátítanunk. Magam is ezen dolgozom...

Jobbulást kívánok minden Embertársamnak!